BIOGÁZ – MEGÚJULÓ ENERGIA – A JÖVŐNK

UTS biogáz erőmű épül Kapuváron


2009.április 14.

Bemutató flyer letöltése

A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. Kapuvár melletti miklósmajori szarvasmarhatelepén az UTS Biogas Kft. kivitelezésében hamarosan átadásra kerül a telep komplett fejlesztésének részeként megvalósuló biogáz erőmű.

Az erőmű évente mintegy 25 000 tonna szarvasmarha hígtrágya, 5200 tonna szarvasmarha almostrágya, 500 tonna takarmány maradék és 2200 tonna kukorica szilázs felhasználásával fog villamos- és hőenergiát előállítani. Az 526 kW teljesítményű konténeres gázmotorral termelt villamos energia közhálózatba való betáplálása mellett a hőenergia is hasznosul. Így a fűtésben és melegvíz előállításban, valamint a tejhűtésben jelentős költséget lehet megtakarítani.

Szajkó Lóránt, a Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatójának elmondása szerint a projekt megvalósítását hosszú, csaknem három éves előkészítés előzte meg. Ennek során megismerkedtek szinte valamennyi biogáz technológiával foglalkozó céggel, aki a német és az osztrák piacon komolyabb referenciával rendelkezett. A számos ajánlat közül végül az UTS-t választották. Ennek oka az volt, hogy a referencia látogatások meggyőzték őket arról, hogy az UTS technológia egy-szerre rugalmas és robosztus. Alkalmas többféle alapanyag kezelésére különböző hőmérséklet-tartományokban és nagyon megbízhatóan működik a beépített technológiai elemek magas minősége és biztonságos méretezése miatt. A döntésben természetesen szerepet játszott a meglévő hazai szervizháttér és nem utolsó sorban a kedvező ár is.A projekt felvonultatja az UTS egyedülálló műszaki megoldásait:

- szervizkamra,  amely egy eszközként ötvözi a keverők beállításának és gyors kiszerelésének lehetőségét, a biztonsági lefúvatót, a gázelvétel kialakítását és a fermentorba való betekintés lehetőségét

- hidraulikus keverők, amelynek hatásfoka felülmúlja a villamos keverőjét, üzemeltetési és szervizelési költsége alacsonyabb

- központi centrifugálszivattyú, amely érzéketlen idegenanyagra, növelt hatásfokú, minimális karbantartást igényel

- szilárdanyag beadagoló, amely robosztus kivitelével garantálja az  "energia" folyamatos és állandó minőségű bejuttatását

A német UTS GmbH 15 éves tapasztalatának, a magyar mérnökgárdának és szerelőcsapatnak köszönhetően az üzem fél év alatt felépül. 

A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. üzemeltetési biztonságát megalapozza az UTS által nyújtott gázkihozatali garancia.

Biogáz üzemekkel kapcsolatos kérdéseivel forduljon a szakma hazai specialistájához!

Hogyan működik a biogáz erőmű?

Bemutató videó!

Duna TV riportfilmek

Az alábbi oldalon megtekinthetõek a Duna TV által 2010 március 19-én készített riportfilmek az UTS kapuvári referencia biogázüzemének átadásáról.

 

A filmeket a Duna TV Gazdakör és Váltó címû mûsoraiban láthatták az érdeklõdõk.

tovább>>

 

 

UTS Biogas Kft, 2100 Gödöllő, Dózsa György út 13., Telefon: + 36 28 516 540, Telefax: + 36 28 516 541, hungary@uts-biogas.com